Idézetek

A LÉLEK EREJE

Nehéz ma igaz úton járni, de lehet.

Hit nélkül nem fogunk kivezető utat találni abból a nagy káoszból, amely ma a világon uralkodik.

Anyagi veszedelmek helyett lelkiek azok, a veszedelmek, amelyek Európát szaggatják s ennek következtében minden nemzet vigyázzon saját lelkére, hogy erős és tiszta maradjon.

A hit ma a legerősebb várunk.

Amikor az egész világ harcban áll s az ember magába száll, egész kicsiny lesz és meglátja, hogy minden e világon mulandó és hogy a hitnek ereje mennyire egyedüli, amely átsegíthet egy ilyen nehéz korban.

Nincsenek kis nemzetek, csak kishitűek, nincsenek kis emberek, csak kicsinyhitűek.

Sohasem ujjongtam hangosan, sohasem álmodoztam és sohasem estem kétségbe.

Hatalmas erő az önakaratból való engedelmesség.

A lendület, az akarat, az önbizalom viszi az embert, a gyermeket előre. A nagy, fegyelmezett nemzeteknek ez az ereje.

Lehet reformokat végre is hajtani, de üres keret marad akkor, ha lelkileg meg nem tisztulunk.

Az erély párosuljon nyugalommal, mások megértésével és szeretetével.

Mindig azt tapasztaltam, hogy ahol az emberek között szeretet van, ahol az emberek szeretettel kapcsolódnak egymáshoz, onnan alkotó lendület, vállalkozási szellem indul ki.

A szeretet a közösség összetartója.

A mai kor problémája nem gazdasági, hanem lelki. Hit kell, hogy megküzdhessünk vele.

Ha egyszer eszébe jutna az embereknek, hogy világtörténelmet az összetartozandóság és nem az ellentétek alapján írjanak, ha ezt tanítanák az iskolákban, ha ezt éreznék az államférfiak és nem a pillanatnyi múlót, akkor könnyű feladat volna az embereket összehozni.

Ahhoz, hogy egymást megszeressük, nem nagy tárgyalások, hanem emberi dolgok kellenek, amelyek az embereket egymáshoz közelebb hozzák.

Szükséges, hogy mindnyájan segítsük és irányítsuk a társadalmat a békés együttélésre, annak keresésére, ami összekapcsol és nem annak keresésére, vagy felhánytorgatásásra, ami szétválaszt.

Nem lehet együtt élő embereket egymástól maradandóan büntetlenül élesen elválasztani, mert ezáltal élesen szembefordítjuk őket.

Találékonysággal, erős akarattal, összefogással és sok szeretettel gyakran lehet segíteni ott, ahol az anyagiak hiányoznak.

Gyakran sikerül megelégedetté tenni embereket, hogyha lelkiekben segítünk, nemcsak a testieken.

Minél kevesebb a becsületesség, minél kevesebb a tisztaság, annál több rendelet, annál több törvény kell, viszont annál kevesebbet használ.

A nemzetnek három főkincse van: a nemzet becsülete, függetlensége és nagysága.

A magyar ember igazán azt tiszteli, aki tiszta életű és egyenes, akinek tehát a fegyverei is mindenkor tiszták.

Legszilárdabb meggyőződésem, hogy nemzetet csak igazmondással lehet nevelni.

Az egyedüli jó életforma az, amelyik becsületes. Végelemzésben ez az életforma, ahova az emberiség sok mindenféle tévedés, szélsőséges küzdelmek, egymásnak becsmérlése, stb. után valahogy el kell, hogy jusson, ha egyensúlyi helyzetbe akarja hozni önmagát.

Nem a szám és a forma határoznak, hanem a lényeg és a beltartalom.

A magyarnak lehetnek hibái -mindenkinek vannak,- de nyíltak vagyunk és becsületesek, szókimondók, gyakran nagyon is azok.

ÖNVIZSGÁLAT

Önvizsgálat szükséges ahhoz, hogy másokat megértsünk.

Az első törvény az erkölcsi törvény, amelynek egyik leglényegesebb leíratlan paragrafusa az, hogy az erkölcsi törvényt magára értse és csak azután követelje másoktól.

Csak azok számíthatnak a nemzet elitjéhez, akik erkölcsileg magasabban állnak, illetőleg, akik erkölcsileg ott állnak, ahol minden embernek állnia kell. Aki erkölcsileg nem áll ott, az nem tartozik a nemzet elitjéhez, akármilyen állást vagy rangot töltsön is be, bármiféle funkciót végezzen, bárminő ruhában járjon és bármelyik helyén lakjon is az országnak.

Aki kikiabálja hazafiságát, csak azért kiabálja, hogy mások azt higgyék, megvan ami éppen hiányzik.

A magyar nemzet nem egyesület, amelybe be lehet lépni, amelyhez tartozást hangsúlyozni lehet, vagy, ha kilépünk azt lehet mondani, hogy most már nem ide tartozunk.

Ha abból, hogy az utolsó évtizedek hibái széthúzást teremtettek, azt a következtetést vonjuk le, hogy ezt állandósítani és törvényekbe foglalni kell, akkor rombadöntjük az országot és szerencsétlenné tesszük annak összes rétegeit.

A rossz szokásokat, hanyagságokat, a felületes gondolkodást le kell vetni, mert túlságosan nehezek azok a feladatok, melyek ránk várnak, semhogy bárki is közülünk a legcsekélyebb mértékben is átírhassa a felelősséget akár lefelé akár felfelé.

Nem a külsőségek megoldásával kell foglalkoznunk, hanem nevelnünk kell és a külsőség magától el fog múlni.

Meg kell szüntetni a cimkórságot és ezt neveléssel kell megszüntetni, nem rendelkezésekkel, mert ez nem ér semmit.

Fegyelemhiány van, kezdve a külsőségektől a legmélyebb tartalmakig.

A munkakedv és a fegyelem hiánya egyike azoknak a hibáknak, amelyek bennünk különösen az utolsó évtizedekben kifejlődtek.

Dicsekvésből, önteltségből nem élünk meg, ezek erejéből nem maradhatunk fenn.

Nem akkor erős és bátor valaki, amikor hangos.

Mi mindent az államtól várunk. Alig van ipari tevékenység állami szubvenció nélkül, nincs tudományos fejlődés állami szervezés nélkül, egyleteink túlnyomó része állami támogatásból él és alig van tevékenység, amelyben az állam ne igyekeznék gyámkodni. Ha nem teszünk ellene, a társadalom teljes elsorvadásához vezet.

Mi magyarok megszoktuk, hogy minden vasárnap valamiképpen ünnepeljünk, valamiféle összejövetelt, gyűlést tartsunk, amelyen zászlót vonunk, illetve hordozunk, elénekeljük a Himnuszt, vagy a Hiszekegyet, de azután, amikor a hétköznapi munkára térünk, a hét többi napján, nem gondolunk többé az eszmére. Mennyire célbavezetőbb volna, a vasárnapot inkább magunkbaszállásra és lelki felfrissülésre fordítani, és a hétköznapokon végezni el építő munkánkat, mégpedig külön-külön mindenki a maga helyén, ott ahova állítva van. Ennek sokkal több lenne az eredménye, mintha együttesen, de csak áhítozunk ennek elvégzésére.

Nem jogos a délibábos szemlélet. De hozzáteszem, hogy ma kevésbé, mint valaha.

Nem vagyunk gazdag nép, de ha azt, amit ünnepélyekre, némely túlpompás emlékművekre, emléktárgyakra, kolportázzsal körülhordozott emlékkönyvekre költünk, ha ezeket az összegeket teremtő, nemzeti, kulturális vagy gazdasági célokra fordítanók, sokat érnénk el.

Az a bajunk, hogy általános bizalmatlanság és irigység van a társadalomban.

Tudom, hogy a magyaroknak nehéz összetarást hirdetni. Mégis meg kell tennem ezt is. Tehetem, mert bár nem visz rá a lázadó, büszke, egyéni természetünk, felbuzdulásunkban mégis mindig össze tudtunk fogni és ha ököllel az asztalra vágtunk, mondván: „most pedig ezt csináljuk”, csodákat tudtunk művelni. Most pedig olyan időket élünk, amikor mindnyájunknak az asztalra kell csapni, hogy „most pedig összefogunk”.

Mi sokfélék vagyunk, talán azért, mert a magyar nagyon tehetséges nemzet. Ne pazaroljuk ezt a tehetséget egymás ellen, hiábavaló dolgokra.

Valaki a második hegedű játszására a legkitűnőbb és legalkalmasabb ember, de az első hegedűt soha életében a kezébe ne vegye, mert nem arra való.

Ha valakinek az jut az életében osztályrészül bizonyos időszakban, hogy olyan helyen álljon, ahol elsősorban, sőt majdnem kivétel nélkül mindig parancsolnia és vezetnie kell, akkor nem csak jólesik az embernek, de szükséges is, hogy olyan helyen is lehessen, ahol engedelmeskednie kell.

A vezetés elsősorban példa.

Ne lássunk ma pártokat. Ne lássunk ma osztályokat, ne lássunk ma különbséget magyar és magyar között!

Meg kell értenie mindenkinek, hogy Magyarországon az internacionalizmus bűn, s ha valaki az ország jelenlegi helyzetében internacionalistának vallja magát, azzal szemben az ország saját létfenntartásának érdekében úgy is kell eljárjon, mint bűnössel szemben.

Ha valaki rácáfol arra, amit hirdet, akkor jobb, ha egyáltalán semmit sem hirdet.

Nekünk kötelességünk annyi önismerettel, annyi szerénységgel és annyi nemzeti érzéssel telítve lennünk, hogy önmagunk közül a vezetésre hivatottakat előre toljuk.

Sok ember a jólértesültség köntösében tetszelegve szaladgál és nagyképűen suttog híreket, amelyek elbírálása époly képtelen, mint hazájával szemben való kötelességének legelemibb megítélésére.

Jobb lenne, ha a napihírek és az újságok helyett több történelmet olvasnánk.

Ami a felelősségvállalást illet, ebben nem vagyunk túlnagyok… pedig szükség van a felelősségvállalásra.

Mindnyájunknak az a kötelességünk, hogy magánérdekeinket az ország érdekei alá rendeljük.

Ma individualista emberek a XIX. századból próbálnak a XX. századbeli szavakkal élni. Amíg ezeket az embereket szeretettel át nem neveljük, addig bizony ebből nem lesz olyan kollektív társadalom, amilyent a kereszténység tűzött ki, a keresztény tanítás nyomán, az emberiség jövendőjéül, annak megváltására.

Bátor nemzet vagyunk, de hiányzik belőlünk a hétköznapok bátorsága. Ez lelki bátorság, amely nem a nekimenésnek, hanem a kitartásnak a bátorsága.

Sokszor külső erőktől várjuk a nemzet olyan gyarapodását is, amelyet erős, önérzetes nemzet mindig csak önmaga hajt végre.

Én akkor fogok ünnepelni, amikor a hazánk minden fia és minden lakosa összefog, és megszűnik a vállon keresztül való lenézés felülről és az irigység alulról.

EURÓPA ÉS A MAGYAR NEMZET

Európa sok nép hazája, de egymásra utalt népeké. Különböző életalakok és szokások, de egyetlen történelmi folyamat földje.

Érezzük a történelmi felelősséget mi magyarok, önmagunk elmúlt és jövendő nemzedékeivel Európával szemben, amelyet védtünk, amelynek kutúráját a többi nemzettel együtt építettük.

Csak addig maradhatunk fenn a népek tengerében, amíg történelmi hivatásunkat teljesíteni akarjuk. S máig e mellett kitartunk és kiállunk, ne tartson senkitől és semmitől az ezeréves nemzet.

A nemzeti lobogó félárbócon lengjen mindaddig, míg a magyar szent korona birodalma a maga teljes épségében vissza nincs állítva.”

Európát nem lehet elképzelni a múltban, sem a jelenben Magyarország -sem annak tája, sem annak népe- nélkül.

Amit az ember csak kap és nem maga szerez, csak ideig-óráig való.

Az Európa kis területén lakó nemzeteknek külön sajátos szerepük van ebben a világban és az életterekben és ezt minden nemzetnek saját magának kell felismernie.

Mi minden korban meg tudtuk állni a helyünket Európában és minden korban magyarok is tudtunk maradni. Ez a mi utunk a jövőben is.

A magyar élet formája szerint éltünk, akármi történt is körülöttünk Európában. Magyarok maradtunk és ezzel adtunk a legtöbbet Európának.

A jövő a mi különböző származású embereket összefogó nemzetfogalmunknak kedvez.

Ha mi nem tartjuk meg magunk mivoltát, a magunk lelkiségét, a nemzetnek a maga mivoltáról vallott felfogását, amely itt ezen a helyén a világnak, ebben az időbeli és térbeli tájban az egyedüli lehető földrajzilag és népileg adott, abban az esetben megszűnik a nemzet, Európának egyik nemzete, alkotóeleme. Akkor emberek leszünk csak, porszemek, széjjel hullunk és soha többé felismerhetők nem leszünk.

Lenéznek bennünket, ha magunkat nem ismerjük.

Asszimiláló képességünk különösen attól a perctől kezdve kezdett megszűnni, amikor az európai módszerekkel, tehát nem a magunk keleti béketűrő módjára gondolkoztunk és próbáltunk külsőségesen magyarosítani, abban a pillanatban megjött az ellenkezés és attól kezdve szűnik meg az asszimiláció lehetősége.

Az idegeneknek magunkat mutassuk, ne az ő rossz kópiájukat. Az idegen is ezt keresi nálunk.

Ahhoz, hogy ezt az országot ezer éven át és a mostani körülmények között is fenntartsuk, olyan nemzet szükséges, amely erős akarattal, szabadságszeretettel, kemény elszántsággal rendelkezik.

Nemzeti létünk attól függ, hogy Szent Istvánról elnevezett gondolat, amelyet csak azért nevezünk róla így, mert ő adott neki, mondjuk láthatóbb időtálló és európaibb, keresztény formát, ha ezt magunkban újra erőssé tesszük és ha majd sikerül nekünk ezt a világgal is ismertetni. Mert nem, mint magyar ember, de mint európai vallom azt, hogy ez a forma végeredményben Európának tarka népeit megmentheti.

A szentistváni gondolat, amelyet az állameszme fejez ki, haladást jelent. Haladást egy keresztényi világfelfogás felé, amelynek hajnalát minden zűrzavar ellenére látom már a lelkekben.

A mi szentistváni állameszménk a béke állandósulása, mert az együtt élő embercsoportok, nemzetek, nemzetiségek, foglalkozások, városok és falvak egyetértése és egymást megértve érvényesül benne. Ez az állameszme a békén és a megértésen alapul. Az ilyen állameszme az európai jövőnek egyedüli megmentője, szolgálója lehet és mint ilyen, hozzá fog járulni ahhoz, -ha Isten megsegít és botor fővel nem teszünk kárt önmagunkban,- hogy ilyen Európa épüljön fel a mi segítségünkkel is.

A legfőbb tisztiviselőknek a falusi leventékig meg kell tanulnia, meg kell értenie mindenkinek a soknyelvű ország mivoltát, szükségleteit, közigazgatását és gyakorlati vezetését egyaránt.

A szentistváni gondolat eleme az is, hogy az ország vezetése olyan kezekben legyen, amelyek az országalkotó és fenntartó gondolat, eszmevilág és érzéseket lényük egészéből képviselik.

A szentistváni állameszme a népek megértésének, a népek helyes és józan vezetésének állameszméje ezen a területen, amelyen élünk s amelyet politikailag a nagy király szervezett meg. Tehát a Duna-medence rendjének az állameszméje. Egységes összetartozó terület állameszméje, amely mindenfajta embereket közös életbe, egységes életformában, együttes, közös törekvésekben – amelyek ebből folynak- és közös érdekből közös boldogulásra fog össze és vezet tovább.

A szentistváni gondolatról nem sok szó esett az elmúlt évszázadok internacionálisabb korában, abban a korban, amely a skatulyázások, a statisztikázások korának is nevezhető. A szentistváni gondolat nem ismer ilyen statisztikát, az embereket nem skatulyázza be és nem ismer ezek alapján létesült meghatározásokat, de ismer összekapcsoló életformákat és hagyományokat, éppen úgy, mint ahogyan a magyar alkotmány sem volt sohasem hatalmi eszköz, hanem a nemzet életének örökérvényű szabálya.

Szegeden a franciák lépten-nyomon azt kérdezik tőlünk egyes polgárok felől: franciabarát vagy németbarát-e az illető. Egy idő múlva meguntam ezt a kérdezősködést és azt mondtam: ha Magyarországon tisztességes emberrel akarnak beszélni, s remélem ezt akarják, akkor „magyarbarátokat” keressenek.

Azok, akik Magyarországon jártak, vagy akik bennünket megfigyelhettek, tapasztalhatták a magyar nemzet erős akaratát, kitartását az alkotmánya mellett, nagy szabadságszeretetét, és a haza védelmére való teljes elszántságát. Ezek a tulajdonságok politikai téren tiszteletet, súlyt és méltó helyet vívtak ki részünkre az európai nemzetek sorában.

Istenben bízva, erős akarattal, független erővel, bátor nyugalommal és sok évszázados nemzeti lét bizalmával állunk nehéz vártánkon a vergődő, harcoló Európa kellős közepén.

Ki tudjuk várni, hogy az események megérjenek, leszűrődjenek, s megvárjuk azt nyugodtan, mert népünknek ez alaptermészete.

Azok, akik külföldre kimennek, ne hozzanak magukkal egyszerű lemásolás céljából se gazdasági, se társadalmi, se politikai gondolatokat. Az életnek más és más területein sokfelé dolgoztam, de mindig azt tapasztaltam, hogy amit az ember tanul, azt engedje agyában lerakódni, szívja fel magába, de a salakot dobja el. A magyar világnézet három részből, három tényezőből tevődik össze: az egyik a magyarság, a magyar mivoltunkból származó elem, a másik az európai elem, és a harmadik a kereszténység.

ÚTRAVALÓ

A legtöbb ember csak pillanatnyi nehézségeket lát. Én azonban látok tíz évre, sőt évtizedekre előre is nehézségeket. Én előre aggódom a jövő generáció lelki tartalmáért, előre aggódom a szükséges objektivitásért a szubjektivitással szemben és a közérdek szolgálatáért az egyéni érdekkel szemben.

Az öröm és a szenvedés korszakai egyaránt lehetnek a dicsőség korszakai – és ha a nemzet minden fiában, azok lelkében az egész nemzetnek hite, az egész nemzetnek önbizalma és századokra elszánt ereje él, sem a diadal, sem a szenvedés és megpróbáltatás korszakai nem múlnak el hirtelen.

Nehezebb feladatot talán egy nemzedék sem kapott, mint éppen a mai, de mi legyünk büszkék erre a feladatra s a magunk erejét összetéve igyekezzünk azt teljesíteni, mert a legkisebb megingatás, össze nem tartás alapjaiban rendíthené meg a nemzet egész épületét.

Az Úristen nehéz helyre rendelt bennünket, de megtaláltuk helyünket és megálljuk most is. De, hogy tovább megállhassuk a helyünket, nem elég azt csak hirdetni, hanem dolgoznunk is kell.

Nem elég jogokat megállapítani és törvénybe fektetni a kötelességeket; a joggal élni, a kötelességeket érezni és gyakorolni kell, akár előírja a törvény, akár nem.

Sietnünk kell a magunk megerősödésével és erősebben kell összefognunk, keményebben kell dolgoznunk.

Bízzunk a munka erejében.

Bátran merjünk magyarok lenni! A magyar ne várjon sehonnan sült galambot, elsősorban önmagában bízzon, az ország csak önerőből érhet el tartós sikereket.

Annak idején azt mondták, a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Szerintem ma az ország felépítéséhez is három dolog kell: munka, munka és munka.

Az igazság nem sült galamb, az igazságért is becsületesen meg kell dolgozni.

A törvény nem ott kezdődik, amikor meghozzák, hanem ott, hogy hogyan hajtják végre.

A hivatás megbecsülése fontos pillére az országnak.

Ne várjunk csodákat, de bízzunk önmagunkban úgy, hogy azt a szemek villogásából mindenki lássa, mert akkor hinni fognak a szemeknek.

Áldozatokról nem szeretek beszélni, mert azok a nemzettel szemben nincsenek.

Mindenkinek a maga helyén vannak kötelességei és bármilyen kicsinyek legyenek azok, fontos, hogy jól végezzük azokat.

A nemzet ne sokat beszéljen, hanem bízzék, dolgozzék és engedelmeskedjék.

Mélyedjetek el magyarságtokban!