Teleki 2002
2002. április 13.
Szerző: VadMalac
Jó reggelt!
Egy csendes kis Teleki 50-es beszámoló következik (beszámolok és akkor lesz vége jó….?!), miután kifejezem elismerésemet a Bérc teljesítőinek.
Szóval: igazán családias volt a dolog, mintha hétköznap sétálnánk a Börzsönyben. Eső végig nem volt csak pár csepp, de Drégelyvárnál már belegyalogoltunk a felhőbe. Fantasztikus. A Bugyihó gerinc és a Nagy-Mána szintúgy. A felhőben mentünk, szél süvített, szóval igazi magashegyi hangulat. Sár viszont gyakorlatilag semmi. Csodás keltike-szőnyeg mindenfelé, főként az északi oldalakon. A Csóvin megint van csúcskönyv, írtam is bele gyorsan. A Nagy-Hideg-hegyen egy kis pihi, aztán a hagyomány szerint megfutottam az Inóci-vágást (ezt másképp nem lehet). Kóspallagon egy kiváló párizsis-sajtos (!!!) szendvicset kaptunk, aztán szerencsére nem a lerágott kéken, hanem a piroson mentünk Törökmezőre. Onnan már kék, a végén egy Hegyes-tetővel, ahol is megismerkedtem Zetével. Pár percet beszélgettünk, leszögeztük, hogy a Börzsöny csodaszép és nem lehet benne csalódni. Azután kellemes koraesti hangulatban leballagtunk Zebegénybe. Ekkor olyan idő volt, mintha nem is aznap lett volna a párába burkolózás fenn a Magasban. Megkaptuk a díjazást plusz még egy csokit és megállapítottuk, hogy érdemes volt eljönni erre a csodálatos túrára.
Na, Csákányi László!
Szerző: Zete
Szia VadMalac!
Örülök, hogy jól vagy, mint ahogy annak is, hogy megismertük egymást! Remélem, rohamcsiga is felbukkan hamarosan!
Tehát, rendező voltam a Teleki 50-en, a Hegyes-tetői ponton voltam Nejem kíséretében. Nagyon-nagyon tanulságos volt. Eddig is sokféle túrázói mentalitással találkoztam, de résztvevőként ezekkel nem szembesültem olyan élesen, mint pontőrként. Na, hogy ne fogalmazzak ennyire homályosan, először a negatívum: ugye a Hegyes-tetői ponton nem áthalad a túra, hanem fel kell rá menni, majd vissza a S elágazásához. Ennélfogva elvileg meg lehet csinálni azt, hogy átejtik a pontőrt azzal, hogy egy csapatból egyvalaki megy csak fel, felviszi a többiek füzetét, és ilyen szöveg kíséretében adja bélyegzésre át, hogy: „Itt vannak mögöttem a többiek, mindjárt felérnek ők is!” Rosszul hangzik, ugye? Sajnos ez meg is történt, pontosan így, ahogy leírtam. Ahogy jöttek az emberek, az első 2-3 esetben tényleg így volt: egyvalaki hozta a füzeteket, a többiek viszont kicsit később tényleg feljöttek. Azonban egy kétfős csapat keresztülhúzta ezt, kihasználva a helyzet adta lehetőséget. Két középkorú tag zúdult be a torony alá, és átadott 3 (!) füzetet, hogy a harmadik kollega mindjárt itt lesz. Nejem készségesen bélyegzett is, aztán pár perc múlva sandán kifejtették, hogy a társuk lent maradt a hátizsákokkal, merthogy állítólag rengeteg cuccuk volt, stb, stb… Nem lehet ezt eléggé leminősíteni, nagyon elszomorító volt. A csalások lehetőségéről anno a Százlábúban is sokat cikkeztek, most íme itt volt élesben is.
De jöjjenek most a pozitívumok. Először is Nagymarosról felértünk úgy 1/2 2 körül a kilátóhoz, gyönyörű idő, bár kissé erősen fújt a szél. A kilátást pedig nem kell bemutatni. Telik az idő, sehol senki, egy-két kósza kiránduló után azonban egy nyugdíjasokból álló csapat érkezik, méghozzá elég tempósan, csupa jókedvű idős ember, láthatóan nem az életunt, megkeseredett fajtából. Vidáman beszélgetnek mindenféléről, de ahogy fél füllel hallom, egyik sem a panaszait sorolja. Nagyon örvendetes látvány volt!
Aztán 1/2 4 előtt 5 perccel megérkezik az első Telekis. Igencsak lestrapált állapotú a srác, lefelé már nagyon húzza a lábát. Innentől vagy egy óra is eltelik, amíg a következő két fő ideér. Öt óra körül kezdenek érkezni a többiek, és egyszer csak Éva nénit ismerem föl. Röviden beszélgetünk, aztán már indulnak is tovább. Néhányan vizet kérnek, szerencsére van nálunk elég, tudunk adni belőle. Ekkorra az idő kicsit elromlott, a Visegrádi-vár sem látszik a párában. Érdekes, hogy csak páran pihennek egyáltalán pár percet is, mindenki igyekszik lefelé, pedig nem is küldtünk el senkit… Egyszer csak valaki Zete iránt érdeklődik, ekkor ismerkedtem meg VadMalac sporival. Megegyezünk abban, hogy a Börzsöny a legkirályabb hegyvidék MO.-on, felidézzük a Börzsöny éjszakai túrát, továbbá megtudom Tőle, hogy a BEAC kivételével az összes börzsönyi tt-án részt fog venni – hajrá! Később rohamcsigával is találkoztam – kicsit fájlalta a lábát, de remélem, nem lett semmi gond, simán beért.
Lassan sötétedni kezdett, felhívott az egyik főrendező, hogy még négyen vannak kint a terepen, őket be kéne várni, viszont lehet, hogy eltévedtek. Rövid tanakodás után elindulunk lefelé, és lent a réten újra telefon, kiderült, hogy Törökmező után elkavartak, és mivel lámpájuk sincs szegényeknek, kicsit elanyátlanodtak. Azért 20 perc múlva megérkeznek, egy kutya társaságában. A Hegyes-tetőre már nem megyünk vissza, hanem egyből Zebegény felé indulunk. Hatan egy lámpával azért nem az igazi, szerencsére még nem volt teljesen vaksötét, az eső viszont rákezdett. Ennek köszönhetően nagyon igyekezünk, viszont a sietésben Zebegénybe egy másik úton jutunk le. Újabb telefon a célba, hogy megvan mindenki, de egyből a „Kulacs” nevű kocsmába indulunk, kicsit melegedni. Itt aztán kiderül, hogy összesen 48-an indultak, ebből 4-en feladták, négyen pedig a Hegyes-tetői pont kihagyásával értek be. Illetve 4+1 fő ért be így (lásd korábban).
A vonatindulásig egy szolid kocsmázást sikerült még összehozni, aztán irány haza.
Amit a résztvevőktől megtudtam: az eltévedések legtöbbje a Törökmezői TH után volt. Azonban Drégelyvár után is lement két fő majdnem Nagyorosziba, onnan kapaszkodtak vissza. Sőt, a rajtot is elvétették néhányan, ismét eggyel előbbi megállónál szálltak le. Azonban ennek ellenére szerencsére tudtak korrigálni, és így időben beértek. A 4 feladóról eddig még nem tudom, hogy hol szálltak ki.
Ha lesz még infó a túráról akkor meg fogom írni.
Üdv, Zete
Szerző: rohamcsiga
GRATULA A MATRABERCESEKNEK!
Teleki 50
Ott kezdem, hogy az idei év eddigi legjobb túrája volt nálam. Nem volt túlszervezve, de a rendezők kedvesek es lelkesek voltak es igencsak jól átgondoltak mikor mire is van szüksége, a megfáradt túrázónak. Jó volt megint a Börzsönyben túrázni. Vadmalac köszi a lelkesítő hozzászólásokat előtte !
Az útvonal olyan, hogy a kb. 1600 m szintből 1200 az első 20 km-re esik, a maradék pedig Hegyes-tető, meg egy-két domb. A 6:30 vonattal mentem es mar a nyugati pályaudvaron igyekeztem kiszúrni a leendő túratársakat. A kis Bzmotra átszállva mar egyértelművé vált a helyzet. A 6:30 váci személy 11 utasa elég jó kis csapattá vált a túra alatt. 🙂
Nagy meglepetésemre a vonaton Evil Skeleton Sambe botlottam, aki barátjával, Tigerrel immár harmadszor indult ezen a túrán. (harmadik rendezés!) Az utazás es a helyszín (no meg az időjárás is) olyan élénken hozta vissza a BEACos emlékeket mintha csak aznap lett volna. Kiderült, hogy Tiger is indult tavaly bringával, de a sártenger megállásra kényszerítette. Drégelyen mikor leszálltunk, már elállt az eső. Az utolsó ember erről a vonatról kb. a 47 es sorszámot kapta. 9 óra volt, több vonat nem jött, úgyhogy kb. ennyi lett az összlétszám. Nekivágtunk az útnak. Kicsi sár volt, de egyáltalán nem volt veszélyes. Felhőbe hanyatlott a drégeli rom…(épp csak a nap nem sütött rá vissza). Felfele menet tisztelettel adóztunk a várat bevevő török katonáknak Sam es Tiger annyira jól ismertek az utat hogy emlékezetből mentünk (“ tudod most jön az a rész, hogy…”) a leírást nem igen vettük elő. Érdekelne Pénzásás honnan kapta a nevét? Es Bugyihó? Kiralyháza előtt megkezdtük a patakátkelések végtelen sorozatát. Hamar rájöttem, hogy nem Sam útvonalat kell követni, mert ő szinte minden alkalommal tesztelte vízhatlan cipőjét:) Nagyon jól mulattunk. Királyházán forró teát kaptunk, ami igencsak jól esett. Királyháza felett leereszkedett ránk a homály és olyan ködbe kerültünk, hogy szinte érezni, tapintani lehetett. Feltámadt a szél is, és nyirkos hideg idő lett. Itt kaptunk egy SMS t, miszerint Pesten süt a nap es meleg van:) Nagy-Mánán mindenki esküdözött milyen szép a kilátás, most olyan tejfehér köd volt, mintha ez lenne a világ vége, ahol a semmi elkezdődik. Tiger előttem ment, élénk narancssárga kabátban, de kb. tíz méter után beleolvadt a ködbe. Magosfán tok vicces volt a pontőr, beszélgettünk vele kicsit. Csóvira fel minden telis teli volt hóvirággal. Annyira figyeltem a tornyot, de meg így is szinte beleütköztem mire előbukkant. Hiába próbáltam rábeszélni bárkit is hogy, menjünk fel, hátha onnan szebb a kilátás:)) Nhh-re menet egy gyönyörű esést sikerült bemutatnom. A színészek tök sokáig tanulják ezt! Beakadt a lábam egy faágba, es nyújtott testtel zuhantam előre a lábam nem bírtam behajlítani, hogy tompítsak a kezemet is alig volt időm letenni es a vállammal meg az arcommal fogtam talajt. Szerencsére se sár, se kő nem volt arra, de azért eléggé megütöttem magam. Miért mindig mindenhol én esek el ?????? NHHn egy nagyobb szünetet es babgulyásozást iktattunk be. Én is küldtem SMS t a Mátrabérces csapatnak, hogy süt a nap nincs sár, és jó az idő:) Akartam meg egyet is küldeni, hogy vicceltem , hideg van szél es köd de ezt egyszerűen nem sikerült elküldeni, pedig volt térerő! Viszont a gyakorlatban is megvalósult a közgazdaságból ismert fogalom, az önmagukat beteljesítő várakozások elmélete, mert ahogy továbbindultunk eltűnt a köd, kibukkant a nap es szép idő lett :))). Sár tényleg alig volt, BEACos szemmel nézve meg kimondottan szárazság volt :). Kóspallagon kaptunk kaját (sajtos es sonkás kenyeret). Innen a piroson kellett menni Törökmezőre, arra még nem voltam, de tetszett az a tó es legalább megint legalább háromszor átkelhettünk a patakon is 🙂 Törökmező után már jól ismertük az elágazást ahol jobbra kell menni, de sehol egy jelzés. Jelentem van jelzés kb. egy hónapig még látszódni is fog, amíg a bokrok ki nem lombosodnak, mert egy bozót közepén álló fára van festve, és ember nincs aki azt később észreveszi. Hegyes-tetőn várt ránk az utolsó emelkedő ezt is lezúztuk. Fenn megismerkedtünk Zetével, aki pontőrnek álcázta magát (es gyönyörű nyuszis pecséteket osztogatott :)) , és léptünk is tovább. Hihetetlen volt, ahogy a fiuk navigáltak az utolsó szakaszon! Erősen szürkült és volt két ravasz kereszteződés, ahol még világosban is el lehet tévedni. Persze nekünk erre ilyen helyismeret mellett esélyünk nem volt. Zebegény felé tartva gyönyörű volt a kivilágított Visegrádi vár es az egész Dunakanyar látványa, a sok pici fénypont és a parti út gyöngyfüzére. A célban ismét csokit kaptunk és a figyelmes rendezők már előre megírtak az emléklapot, hogy aki rohanna a vonathoz az még elérhesse! Mi nem rohantunk, hallottuk fentről amint elmegy. 🙂 A Kálváriától már sötétben mentünk a szerpentinen le a faluba, aminek a végén egy trükkös lépcsősor van, rövid es hosszú lépcsőfokok váltakoznak teljesen rendszertelenül, hátha valaki az utolsó pillanatban mégiscsak kitöri a nyakát rajtuk. Megúsztuk. 🙂 A vonatra várva benéztünk még a restibe egy jól megérdemelt sörre, ahol is a reggeli vonatunk szinte minden utasa hiánytalanul befutott. Hárman hiányoztak, de mint megtudtuk ők épp elérték az előző vonatot. 🙂 Ahogy szálltunk fel a vonatra, az eső rákezdett, és már többet el se állt hazáig
Összességében nagyon jó volt a túra, a szervezés és a hangulat is, az időjárással piszok szerencsénk volt. Örülök, hogy ezt választottam.