Teleki Pál élete

Teleki Pál 1879. november 1-jén született Budapesten, erdélyi származású katolikus családból. Gyermekkorában nagy hatással volt rá nagybátyja, Teleki Sámuel, aki szívesen mesélt kalandos afrikai utazásairól, 1887-es felfedező expedíciójáról. A budapesti piarista gimnázium elvégzése után egyetemi évei során került kapcsolatba Cholnoky Jenő földrajzprofesszorral és Lóczy Lajos, világhírű Ázsia-kutatóval. Mestereinek hatására mélyedt bele a földrajz tudományába, több cikke jelent meg már fiatalkorában. Szorgalmasan képezte magát, hét nyelven tanult meg, s rendszeresen járta Nyugat-Európa könyvtárait, antikváriumait. Több külföldi egyetem díszdoktora volt.

Az első világháborúban frontszolgálatos volt, majd Trianon katasztrófája nagy törést jelentett az ő életében is. 1920-ban miniszterelnök lett, de egy év múlva a belpolitikai feszültségek miatt lemondott. Ebben az időben fogalmazódtak meg távlatokat figyelembe vevő nemzetiségpolitikai nézetei. Nagy szaktekintélyének köszönhetően hazánk külpolitikai elszigeteltségét sikerült enyhítenie, 1922-ben adta közre angol nyelven Magyarország helyét és történelmi fejlődését bemutató művét, majd előadás-sorozatot tartott hazánkról az Egyesült Államokban. Nagy figyelmet fordított arra, hogy hiteles adatokon alapuló magyarságkép terjedjen el külföldön. Szemléletében a magyarság és az európaiság egymástól elválaszthatatlanul összekapcsolódott.

1922-ben lett a Magyar Cserkészszövetség főcserkésze. Az ifjúság keresztényi, hazafias nevelését egész élete során szívügyének tekintette. 1933-ban az ő főparancsnoksága idején zajlott le Gödöllőn a világ cserkészeinek nemzetközi tábora, a Jamboree.

1938-ban Imrédy Béla kormányának lett kultuszminisztere, „nemzetnevelői” gondolatára nagy hangsúlyt fektetett. Miniszterként egyik szervezője volt az Eucharisztikus Kongresszusnak, a világ katolikusainak nagyszabású találkozójának; létrehozta az Országos Táj- és Népkutató Intézetet; illetve továbbra is nagy hangsúlyt fektetett a revíziós politikára. Az első bécsi döntés előkészítésében nagy szerepet vállalt, a felvidéki területek visszatérésekor részt vett a komáromi ünnepélyes bevonuláson.
1939 elején Imrédy helyébe lépve kormányt alakított, ugyanakkor tudatában volt annak, hogy igen nehéz helyzetbe került az ország. 1939. február 25-én, második kormányának megalakulása után kilenc nappal Teleki Pál gróf rádióbeszédet intézett a magyarsághoz. Ebben kormányának programját ismertette. A hatalom nem érdekelte, de fő feladatának tartotta a kül- és belpolitika irányának helyes megszabását, a revízió eredményének megszilárdítását és az e téren való további előrelépés előkészítését. Az idegen befolyásokat távol próbálta tartani, és a nemzeti egységet szolgáló korszerű, de mégis a hagyományokra alapozódó magyar út kialakítását és meggyökereztetését kívánta elérni. Helyzetét nagymértékben megszilárdította, amikor 1939-ben magyar csapatok vonultak be és foglalták vissza Kárpátalját.

1940-ben önállóan próbált újabb magyar területeket visszacsatolni, de végül a második bécsi döntés mégis döntőbíráskodás eredménye lett. Részt vett az erdélyi bevonuláson, Kolozsváron emlékezetes beszédet tartott. 1941-ben ratifikáltatta a Jugoszláviával kötött barátsági szerződést, de miután a németek megtámadták Jugoszláviát, hazánkat is felszólították, hogy csatlakozzon a fegyveres akcióhoz. Ami ezután következett, arról még sokáig vitatkozni fognak a történészek: öngyilkosság, vagy gyilkosság áldozata lett? 1941 április 3-án gróf Teleki Pál elhunyt.

Temetésén a gyászbeszédet utóda, Bárdossy László miniszterelnök mondotta. Ő állt hozzá legközelebb, ő értette meg legjobban. Beszédét így fejezte be:
„Államférfi folt, akinek a naponként felmerülő problémákkal kellett megküzdeni, de ugyanakkor tudós is, aki a feladatokat távoli perspektívából nézi. E kétféle szempont…összeütközött benne, és aggódó, önkínzó kétségeket támasztott a lelkében…Most már elpihent. A porhüvelyből szabaddá vált lélek talán ott száll most a szeretett föld kedves táján, a szatmári lankákon, a szegedi kis tanyáknál, a hűvös leheletű csíki erdőben, Háromszék virágos tájain. S ha ide gondol, bizonyosan azt üzeni nekünk vidám cserkész-kiáltással: Jó munkát! S mi azt feleljük rá: Mindhalálig!”

A tényállás: 1940. április 3-án Teleki Pál miniszterelnököt holtan találták hivatali dolgozószobájában. A hivatalos történetírás szerint öngyilkosság történt. Sokan azonban kételkednek abban, hogy a mélyen vallásos tudós ember önkezével vetett véget életének. Bármifajta találgatás helyett álljon itt néhány vallomás a Teleki-dossziéból.
Sági Erzsébet keresztes nővér 1941-ben Budapesten a Hidegkúti úton dolgozott a gyermekotthonban: „Reggel igazgatóm, dr. Knoll Andor hivatott. Mikor beléptem, láttam, hogy igen levert és szomorú. Azt mondja: Tudja mi történt az éjjel? Teleki Pál meghalt. Elmondom a történetet. Hívatott engem az inasa, tudta, hogy orvos vagyok. És Teleki Pál szobájába hívott, és látom Teleki Pált meghalva. Kezében a pisztolya. Azt mondja az inas: Öngyilkos lett, vagy pedig mi történt vele? Azt mondom, hát nem lehetett öngyilkos, mert aki öngyilkos annak, bármi szerszámmal történjék is, kiesik a kezéből. Azt mondja az inas: Én is így gondolom. Kérdezi az igazgató: És mi történt? Hát tetszik tudni este jött ide két magas rangú német katonatiszt. Azok Teleki Pál szobájába bementek és ott tárgyaltak. Hát vitatkoztak, hangosak is voltak. Néhányszor elmentem az ajtó előtt, de hát nem értettem semmit. Azok elmentek éjfél után, én bejöttem, ezt látom. Az igazgató úr azt mondja: Nagyon letört vagyok. Nem tudom elképzelni, hogy a miniszterelnök úr öngyilkos lett volna. Mindenesetre a hazáért adta az életét, és mint haza hősét képzelem. Ennyit tudok.”
Erdélyi Honor még gimnazista volt, amikor a haláleset történt, tanárnője sokat mesélt Teleki Pálról: „Ez a tanárnőm az egyetemen tanítványa volt Teleki Pálnak. Nagyon sok magánbeszélgetést folytattak, ezeket a beszélgetéseket mindig úgy emlegette, hogy neki az a kötelessége, hogy ezeket tovább tudja adni nekünk, hogy akármivel találkozunk, mindig legyünk következetesek, felületes eredményekre ne támaszkodjunk, mert akkor helyesen fogunk tudni élni. Nagyon szerette, és nagyon hitt Telekiben. Annyira jól ismerte. Teleki Pál szigorúan vallásos ember volt. Nem lett volna képes bármilyen helyzetben öngyilkos lenni. Hallott nagyon sokat arról, hogy Magyarországon milyen veszélyes lenne, ha itt nekiállnánk és az ittlevő rengeteg termálvíz készletet ki akarnánk aknázni, vagy pedig a gáz és az olaj vagyont kiszednénk a földből. Ő is tudta, és sokan tudták, hogy a náci Németországnak nagyon nagy szüksége lett volna arra, hogy fölnyissák. Teleki Pálnak köszönhetően nem nyúltak hozzá. Ha erre akarták kényszeríteni, akkor meg volt az ok, akkor megölhették.”
Kun Istvánné áttételesen ismeri Teleki Pál halálának körülményeit. Együtt dolgozott Dr. Márkus Miklóssal, aki a néhai miniszterelnök jogtanácsosa volt: „Egy ilyen privát beszélgetés alkalmával ott ötünk előtt mondta el, hogy nem öngyilkos lett Teleki Pál, őt agyonlőtték. A halála előtti estén Dr. Márkus Miklóst magához hívatta. Teleki maga nyitott neki ajtót, bement, a dolgozószobájában az íróasztalához ült Teleki, ő is oda ült és elintézték, megbeszélték a dolgaikat és elbúcsúztak, Teleki maga kísérte ki és kifele menet az előszobába erős csöngetés hallatszott. Teleki odalépett, kinyitotta az ajtót és Dr. Márkus Miklós látta a két magas rangú gestapós tisztet. A németek mind a kettőjüket üdvözölték és ő eljött.”
Horváth Aladár helytörténész Balatonbogláron él. Évekig dolgozott a Levéltárak Országos Központjában, majd a Pest megyei Levéltárban. Véletlen folytán ismerkedett meg Bakay Lajos professzor unokájával, aki átadta neki tanulmányozásra azt a jegyzőkönyvet, amelyet a néhai professzor Teleki Pál holttestének vizsgálatáról írt. Horváth Aladár: „Bakay Lajos is leírja, hogy hogyan találta meg a holttestet, a falra fröccsent agyvelőrészek hogyan helyezkedtek el és ő ebből megállapította, hogy nem lehetett öngyilkosság, hanem egyszerűen lelőtték messziről. Ő, amikor a halott-vizsgálati jegyzőkönyvet leadta, akkor egy bizonyos idő után felhívták őt, hogy változtassa meg a véleményét.”

Teleki Pálról itt és itt nézhetünk meg további videókat.

Teleki Pál első köztéri szobrát Gödöllőn állították fel 2001-ben. 2004-ben magyar értelmiségiek egy csoportja mellett lengyel üzletemberek is részt vettek annak lehetővé tételében, hogy a budapesti szoborállítás meghiúsulása után Balatonbogláron mégis emlékművet állíthassanak neki. 2004-ben a Bethlen Gábor Alapítvány Teleki Pál születésének 125. évfordulóján az MTA dísztermében Teleki Pál Emlékérmet alapított és a Teleki szobor felállításának támogatóit tüntette ki, majd 2005-ben a HITEL folyóirat főszerkesztője, Csoóri Sándor, és helyettese, Görömbei András kapták meg az elismerést. 2006-tól a kettős állampolgárság ügyében – a Teleki-szoborállításra emlékeztető, szégyenletes politikai és médiahadjárattal – tartott 2004. december 5-i népszavazásra válaszolva, illetve a korabeli államvezetés által megcsúfolt 1956-os Magyar Forradalom 50. évfordulója tiszteletére, a Teleki Pál emlékérmet Teleki Pál-érdemérem – a Magyar Forradalom 50. évfordulója tiszteletére alakították át, az évente kitüntetettek névsorával. 2020-ban Krakkóban állítottak Teleki szobrot.

A Vörös térkép

1919. február 21-én jelent meg először nyomtatásban Teleki Pál Vörös térképe, amihez nagy reményeket fűztek a béketárgyaláson hazánkat képviselő politikusaink.
1920. január 16-án Apponyi Albert híres védőbeszédét követően, a Teleki Pál vezette szakértői csapat által megalkotott térképet mutatta be a békekonferencián. Ez volt az első olyan dokumentum volt, amelyet az antant képviselői, a trianoni béke előkészítő bizottsága is megszemlélt. A francia Carte rouge néven híressé vált térkép az 1910-es népszámlálás adatai alapján készült. Teleki a magyar népességet vörös színnel jelölte, amit a figyelemfelkeltés legfőbb eszközének szánt.
A vesztes első világháború után nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország területeket fog veszíteni, ennek kivédésére Teleki Pál a Magyar Földrajzi Társaság egyik meghatározó alakjaként egy olyan térképet álmodott meg, amit döntő bizonyítékként lehet majd bemutatni a béketárgyaláson. Fontos szempontnak számított, hogy ne csak a politika, hanem a tudomány eszközét is latba vetve érvényesülhessenek a magyar érdekek a győztes nagyhatalmak képviselői előtt. Az ötlet akkor merült fel először Telekiben, amikor 1918 november végén spanyolnáthával ágynak esett. Így nyilatkozott erről később: „Ha meg nem betegszem, a Hadigondozóban végzett sok munkám mellett aligha csináltam volna meg valaha”.
Ez a fajta módszer a nemzetközi térképészet számára addigra ugyan már ismert volt, mégis Teleki Vörös térképe a világon az elsők közt szerepelt, úttörőnek számított: a Kárpát-medence etnikai megoszlását úgy emelte ki, hogy a peremterületeket, azaz a hegyvidékeket fehéren hagyta, a belső területeket, ami a lakott területeket, városokat jelölte, vörös színnel hangsúlyozta. Célja ezzel az volt, hogy a népsűrűséget jól láthatóvá tegye, az egybefüggő vörös szín pedig éles kontrasztként felhívja a figyelmet arra, hogy mely részeket kell meghagyni a jövőbeni határok meghúzásánál. A térkép megalkotásának munkálatairól így írt: „Olyan térképet igyekeztem csinálni, amely nem komplikált, áttekinthető, és a laikusnak is rögtön mindent megmagyaráz. A feladat ez volt: aránylag annyi színmennyiség legyen csak a térképen, amennyi nemzetiség az illető területen tényleg él, és minden nemzetiség lélekszámaránya megfelelő viszonyban legyen a neki juttatott szín mennyiségével. Azt a tételt állítottam fel, hogy egy négyzetmilliméter terület az én térképemen megfelel száz embernek. Akkor azután körzővel és plajbásszal a kezemben egész nap háromszögeket és négyszögeket méricskéltem, szövetkezve báró Nopcsa Ferenc barátommal, Magyarország egyik legkitűnőbb geológusával. Január elejére készen voltunk. A munka hat hetet vett igénybe”. A Vörös térkép 1919 januárjára készült el, létrehozásának munkálataiban oroszlánrészt vállalt nemcsak a Magyar Földrajzi Társaság, hanem az Iparművészeti Főiskola, a Statisztikai Hivatal, a Kereskedelmi Minisztérium, és egyéb más intézmények is.
A Magyar Földrajzi Társaság tudósai szintén azon fáradoztak, hogy miként lehetne megőrizni az ország területi épségét. 1918 végén a társaság jeles geológusát, id. Lóczy Lajost választották meg a Tevél (Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája) élére. Viszonylag rövid idő alatt a liga nagy népszerűségre tett szert, egymillió tagot számlált. A szervezet a győztes nagyhatalmak, különösen a párizsi békekonferenciára nagy befolyással bíró képviselőinek tájékoztatására helyezte a hangsúlyt. Az ország területének megcsonkítása ellen tiltakozva propagandaanyagokat készített, tüntetéseket, tömeggyűléseket szervezett. József Attila Nem, nem soha! című versét használta fel később a Területvédő Liga kisebb módosítással saját jelszavának megalkotásához („Nem! Nem! Soha!”).
A Területvédő Liga propagandaanyagai közé is bekerült a térkép három változata, amelyeket egy angol nyelvű memorandum mellett küldtek meg a határon túlra, abban bízva, hogy a brit diplomácia kezébe jut majd. Sajnos ez a kísérlet nem járt eredménnyel.
A magyar Vörös térkép 1920. január 16-án került az antant döntéshozóinak asztalára. Apponyi Albert védőbeszédének megtartása után Lloyd George kérdéssel fordult hozzá, ami az elszakított területeken élő magyarokra vonatkozott. Apponyi 1933-as visszaemlékezésében így írt erről: „Szerencsére jó előre felkészültem az ilyenfajta kérdésekre: nálam volt Teleki Pál kitűnő etnográfiai térképe Magyarországról, s ezzel a kezemben odaléptem Lloyd George helyéhez; az összes főmegbízottak ugyancsak odasiettek és a térkép felett összebújva hallgatták magyarázataimat. Ezek nyilván némi kételyt ébreszthettek bennük ama viviszekció észszerűsége tekintetében, amelynek, megfelelő előzetes anatómiai ismeretek híján, szegény hazámat alávetették. Lloyd George még odasúgta nekem: »Nagyon ékesszólóan beszélt.« Mire én azt feleltem: »Ha szavaim ékesszólóak voltak, úgy az nem az én érdemem: maguk a tények beszélnek ékesszólóan.«” A zártkörű ülésen ugyan a sajtó nem jelenhetett meg, mégis hamar szárnyra kelt a hír, hogy Apponyi beszéde milyen nagy hatást gyakorolt. Két nappal később a magyar békedelegáció abban a reményben utazott haza, hogy sikerrel vették az első akadályt. Azonban a győztesek részéről a meghallgatás csupán az udvariassági kör része volt, valójában a döntés addigra már megszületett.
Nemcsak a magyar, hanem más nemzetek geológusai is készítettek térképeket saját elképzeléseik alátámasztására. Egy francia földrajztudós, Emmanuel de Martonne, aki maga is tevékeny részt vállalt a békekonferencia munkáiban, a románok elkötelezett híveként szintén megalkotta a maga „vörös térképét”. Ezen a román népességet emelte ki vörös színnel, s amellett érvelt, hogy Erdély magyarsága azért él olyan nagy számban ezen a vidéken, mert eredetileg asszimilálódott románok voltak. Érvelése során a székelyekről említést sem tett. Meglátása szerint a gazdasági vagy közlekedési vonatkozások fontosabbak egy ország működőképessége szempontjából, míg ezzel szemben a néprajzi elv másodlagos, háttérbe szorítható. Javaslatai a békekonferencia döntéshozóinál célt találtak, utólag látható, hogy az előbbi szempontok domináltak Magyarország határainak kijelölésénél is.
A Teleki által megálmodott térkép ütőképessége ellenére sem tudta megváltoztatni a békekonferencia döntéshozóinak véleményét. A nemzetközi földrajztudomány ezzel szemben nagyra értékelte a Vörös térképet. Nem sokkal később, 1924-ben Telekit a brit–török konfliktus kapcsán kérték fel egy nemzetiségi elvet bemutató térkép elkészítésére, aminek segítségével Moszul vilajet Irak részévé vált.