Teleki 2008
2008. április 5.
Szerző: DJ RushBoy
Teleki 50 behúzva. Ádám nevű ismerősöm csapódott hozzám a rajtban, vele mentem végig, majd K.Józsit utolérve Csóványos után hármasba nyomtuk végig a túrát. Most végig gyalogoltam, de így is 5,5-el zúztunk végig. Egy jó darabig 6-os körül mentünk, de azért a 2150 m szint ott volt keményen. 9:05 alatt lett meg.
A Börzsöny gyönyörű továbbra is!
Szerző: ati928
Teleki 50 (most csak rövidke felsorolás)
csigusz vonat (Vác->Drégelypalánk)
jó szállás!
kezdés kipihenten :), kellett is…
néhány szintes rész, Nagy-Mánára feljutni nem volt piskóta
özön patakátkelés, sikerült megúszni szárazon
Kisinócon jó kis frissítés
2 döglött fényképezőgép pót akksi… 🙁
egész jó időjárás
végére kicsit megzuhanás a sok lefele meneteltől
Köszönjük a lelkes szervezést!
Szerző: Pap Gábor
Teleki 50
Kinizsire való felkészülésem e hétvégi állomása a Teleki 50 volt. Remek kis szintes túra, jó erőnléti edzés.
Azért mostanra is jutott az érdekes húzásaimból egy, mert a táskámba otthon a Börzsöny atlasz helyett, egy másikat raktam be véletlenül. Csak reméltem, hogy az itinerben lesz valamilyen térképvázlat, vagy útvonalleírás, mert az útvonal egy jelentős része számomra ismeretlen volt.
Reggel az állomáson összefutottam ismerősökkel, így az utazás igen gyorsan és kellemesen telt, sőt még az útvonalat is sikerült memorizálni. Vác felé a vonaton egyébként igen sok turista volt, ami nem csoda, mert 2 börzsönyi túra is erre a napra esett. Negyed kilenc tájékán szálltunk le Drégelypalánkon. A többiek gyors nevezés után útnak indultak és még tollászkodtam kicsit, majd negyed kilenckor startoltam.
A várig ismerős volt a terep, jó 10 évvel ezelőtt igen kellemes 2 hetet töltöttem el a Schaffer kút alatti réten. A romokig tartó emelkedő még mindig meredek, de azért a 95%-át sikerült megfutni. Fent a párás levegő ellenére remek kilátás volt, a szűrt napsütésben. Pecsételés után leereszkedtem a vár túlsó oldalán, és irány Pénzásás. Ezen a részen még nem jártam, de az itinerben jól használható útvonalleírás volt, így nem fenyegetett az eltévedés veszélye. Ennek ellenére azért nem mertem nagyon nyomni neki, mert figyelni kellett a jelzéseket.
Csánki-kerti újabb pecsételés után elindultunk a Bugyihó felé. Kellemesen futható terepen, jó rálátásunk volt a magas-Börzsöny vonulatára. A piros jelzésen balra fordulva meredek lejtőn jutottunk le, Királyházára, ahol a pecsét mellé csokit és meleg teát is kapunk. Továbbindulva először egy kellemes kis völgyben haladtunk. A hegy oldala több helyen is könnyezett kisebb tócsákat létrehozva az úton, de ez nem okozott gondot. Aztán nem sokkal később megkezdtük a túra leghosszabb emelkedőjét, a Nagy-Mána bércen át a Magosfáig, onnan pedig a Csóványosig. Ahol lehetett futottam, ami valószínűleg nem volt éltem legracionálisabb döntése, mert már a Magosfai ellenőrző ponton éreztem, hogy a hegy sokat kivett belőlem. Nem bánom, mert szokni kell ezt is. Magosfától Kisinócig ismerős terepen haladtam, de már közel sem olyan dinamikusan, mint előtte. Reméltem, hogy az Inóci vágás hosszú lejtőjén majd azért kicsit ki tudom pihenni magam, de ez nem igazán sikerült. A turistaháznál lévő ellenőrző pont után a sárga négyzet és kereszt jelzésen elmentünk a Kóspallagi kálváriáig. Itt jött el nálam a mélypont, az emelkedőn felfelé begörcsölt a combom belső oldala. Érdekes módon, ha nyomtam neki amennyire tudtam, akkor kiengedett. A jelzés nem volt valami jó, de szerencsére az útvonalleírással felvértezve nem volt probléma.
A falu után irány Pusztatorony és a horgásztó. Az úton nagyon sok túrázóval és piknikezővel találkoztam, volt akik éppen szemetet gyűjtöttek, amit csak támogatni tudok. Sajnos a patakkal kicsit meggyűlt a dolgom, sikerült kétszer is belelépnem. Törökmezőig aztán nem történt semmi különösebb dolog, azon kívül, hogy egy csomó tavaszi hérics virított az út szélén, kellemes látványt nyújtva. Törökmezőn önpecsételés után lenyomtam egy kólát, ami kicsit rendbetett, de az út hátralévő részén a nagyon meredek emelkedőkön már nem futottam. A Hegyestetői parkoló előtt összefutottam egy másik ismerőssel, akivel aztán a célig együtt futottunk. Többszörös teljesítő lévén pontosan tudta merre kell menni, így aztán a sárga sávon sem volt probléma, 6:00-val értem be a Trianoni emlékűmhöz.
Eléggé elmaradtam az előzetesen tervezett időmtől, ami betudható annak, hogy az útvonal jelentős részét nem ismertem, meg sikerült megzuhanni is, főleg a végén. Nem baj, jövőre a cél az 5:30, vagy jobb, mert hogy jövőre eljövök, az biztos. Köszönöm a szervezőknek ezt az igen kellemes túrát.
Szerző: csiba
Teleki 50
Ezen a hétvégén a Börzsöny tárt karokkal várta a teljesítménytúrázni vágyókat. Rögtön két túrával is megörvendeztetett bennünket. Egy könnyebbel és egy valamivel nehezebbel, csak tudjunk választani. Tavaly még sikerült mind a kettőn (Julianus és Teleki) végigmennem, de ez így most kicsit lehetetlennek bizonyult. A nehezebb mellett tettem le a voksom, és így maradtam a Teleki 50-nél. Ráadásul előző évben ez volt a 3. teljesítménytúrám, és azok közül is az első 50 km-es, így kíváncsi voltam, hogy mennyit javultam az előző évi kb. 11 és fél órás teljesítésemhez képest.
Most negyedmagammal vágtam neki a távnak, Bella, Karesz és GPS Zoli társaságában. Szerencsére az oda út viszonylag könnyen megoldódott Kareszék jóvoltából. Kocsival mentünk egészen Drégelypalánkig, így még alvásra is több idő jutott. Bár sajnos az autót nem tudták átvinni célba.
9:10 körül begurultunk a vasútállomás felé, és elég szép embertömeg fogad az épület előtt. Úgy látszik pont egy vonat után érkezhettünk nem sokkal. A nevezés kicsit döcögve megy, de ez főként amiatt van, hogy elfogytak az itinerek, és üres lapokra írták rá a ellenőrző pontok nevét. Talán ez volt az egyetlen egy negatívum az egész túra alatt. De ez se volt olyan vészes, mert közben egy futóval beszélgetni kezdtünk a cipőkről, és így gyorsan elrepült az idő. 9:45 körül már el is rajtoltunk. A falu széle még mindig ugyan azt a merész képet mutatja mint tavaly, ló legel az utca szélén, romos házak. Hamarosan elhagyjuk az utolsó épületeket is és megérkezünk a Schaffer – kúthoz. Kisebb csoport pihen a padoknál, a távolban mintha valami épületféle kifaragásán dolgoznának az erdészek. Mi nem állunk meg, nekivágunk az első komolyabb emelkedőnek. Kicsit szétszakadunk, de a várnál újra együtt lesz a csapat. Fölfelé az út mellett hever egy pár túracipőnek nem mondható magas sarkú bőrcsizma. Megadta magán, nem bírta a gyűrődést, talpa leválva, kicsit megtépázva vár a sorsára. Azért szívesen megnéztem volna azt az embert, aki ilyenben vág neki. Elérkezünk a PL jelzésig, itt egy 90°-ban balra, és még meredekebbre vált az emelkedő. Nincs mint tenni, vissza egyesbe és difizár bekapcsol. Pár perc, és már fent is vagyunk a várnál. A kilátás az Pazar, bár az idő kicsit párás. Első pecsét birtokában folytatjuk utunkat.
Itt már tudom, hogy a K jelzésen merre kell fordulni. Tavaly sikerült jobbra elindulni, és csak jó pár száz méter megtétele után jöttünk rá, hogy valami nincs rendben. Most erre nem került sor, de a K K+ találkozásánál kicsit megállunk, hogy merre tovább. Pénzásásig lekocogunk, kellemesen lejtős az út, majd utána egy kis kapaszkodás kezdődik megint. Először aszfalton, majd újra turista ösvényen. Idővel az ösvény földúttá szélesedik, ami levezet egészen a Csánki – kertig (11:10). Itt megkapjuk a következő pecsétünket, majd egy kis emelkedő után felérünk egy hegygerinc szerűségre, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a magas Börzsönyre. Távolban már feltűnik a Csóványos csúcsa. Impozánsan mutatja magát, szinte hívogat. Ma még egyszer megmászlak, mormolom magamba, de arra még picit várni kell. Teszek egy kis kitérőt a Bugyihóra, A Börzsöny Csúcsai jelvényszerző túramozgalom miatt. Egy páran lentről kicsit furán néznek, hogy hova a fenébe mászom fel, meg, hogy minek. A csúcskő megtalálása után visszatérek a jelzett útra. A többiek kicsit most elléptek tőlem. Lefelé megfutom ezt a szakaszt, majd elérve a P jelzést látom, hogy rengetegen továbbmentek egyenesen. Összenézünk egy páran, és mindannyian 100%-ra biztosak vagyunk benne, hogy itt balra le kell menni a P jelzésen. Így egy hangos kiáltáson a sor. Szerencsére mindenki meghallotta, így visszatérnek a leágazáshoz. Lefelé szinte csábít az út a futásra, így nem is tartjuk magunkat vissza leszaladunk egészen a műútig. A patak átkeléssel kicsit megszenvedünk, elég bővizű, és kevés az olyan hely, ahol száraz lábbal nagy biztonsággal át lehetne jutni a túloldalra. De sikeresen abszolváljuk ezt a feladatot. Most már csak a pontot kéne megtalálni, ami kis hezitálás után megtörténik. Ez pecsételő és frissítőpont is egyben. Kapunk teát, csokit és almát. Na meg egy újabb pecsétet, 11:54. Kicsit pihenünk míg elfogyasztjuk a kapott csemegéket, majd elindulunk.
Előttünk a túra talán egyik legkeményebb emelkedője. De csak az jár a fejemben, hogy innen már olyan sokszor másztam fel a Csóványosra, hogy nem érhet meglepetés. Előtte még a Tűzköves – forrásnál megállunk Zolival. Jó lenne valami folyadékot szerezni a kulacsba. Az átkelés itt is nehezen megy, én nem is próbálom meg. Nagy – Hideg – hegyig talán kitartok a még meglévővel. Egy jó 5-10 perc után indulunk el a forrástól. Még mielőtt igen csak elkezdene emelkedni a P jelzés, megszenvedünk megint az újabb patakátkeléssel. Itt is keresni kell azt a pontot, ahol nagy biztonsággal át lehet jutni száraz lábbal a túlpartra. Szerencsére itt is sikerül. És most már tényleg elindul keményen felfelé a P. A Dr. Tóth Péter emlékhely után kicsit megszelídül, de nem ad sok időt a szusszanásra, mert jönnek az újabb meredek szakaszok. Nagy – Mánáig nem szeretnék megállni, ott is csak azért teszem, mert a kilátásban mindig gyönyörködni kell itt, és Zolit is bevárom. Na meg azért el is fáradtam egy kicsit :). Meglepően nehezebben ment ide a felmászás, mint amire számítottam. Rózsa patak völgyének túlsó oldalán néhol feltűnnek a hófoltok is. Félelmetesen, és nem iszonyatosan 🙂 szép a látvány innen. Pláne így, hogy még csupaszok a fák, és le lehet látni teljesen a völgy aljára. Innen Zolival megyek tovább, Bella és Karesz valahol elől roboghatnak már. Ők nem időztek el még lent a Tűzköves – forrásnál, mint mi. Nemsokára befut a P jelzés a Z-be, és itt megkapjuk a következő pontunkat az ismerős pontőrtől, 13:15. A Dögölj meg-en is ő volt a pontőr Magosfánál. Úgy látszik őt osztják be mindig erre a szakaszra.
Innen már csak egy karnyújtásnyira van a Csóványos, és tényleg hamar ott is vagyunk. Meglepően sok az ember fent a csúcson, viszont hó annál kevesebb. Azt hittem, hogy nagyobb lesz, de szinte csak a csúcs keleti, észak keleti oldalán lehet foltokat látni. Mondjuk nem mintha annyira hiányozna, így legalább nincs sár sem, és nagyobb biztonságban le lehet jutni. Nagy – Hideg – hegyre átkocogok, Zoli lemarad valahol útközben, de a turista háznál találkozunk újra. Itt érem utol Belláékat. Innen már lényegében együtt megyünk be a célig. Kicsit itt megpihenünk. Van minden, evés meg ivás, ahogy Gino vagy Dzsínó (?) mondaná az Oláh családból :). Majd számomra az egyik legkellemetlenebb szakasz jön, le egészen a Kisinóci turistaházig. Ezt a lejtőt sohasem szerettem, térdgyilkoló. De azért viszonylag hamar túljutunk ezen a szakaszon is köszönhetően a kocogásnak. A turistaháznál egy újabb frissítő pont vár bennünket a pecsét mellé. Jól esik a zsíros kenyér, meg a limonádé szerű innivaló is.
Pár perc után megyünk tovább a S+ jelzésen. Elég rossz a felfestése ennek a szakasznak, de szerencsére nem tévedünk el. Bár két féle úton érkezünk be Kóspallagra, pedig még egy nagy fanyilat is csináltam a földre az egyik nem könnyen észrevehető leágazásnál. Mondjuk tavaly én sem a Kálvária felől jöttem be a faluba, hanem lent a temetőnél. Sebaj, lényeg, hogy a templomnál újra együtt. Itt egy kis frissítés az egyik út menti kútból, majd haladunk tovább. Nemsokára elhagyjuk a falut, és egy hangulatos kis völgyben haladunk tovább egészen a pusztatoronyi horgásztóig. Egy két patakátkelés itt is majdnem megtréfál, de szerencsére nem ázom be. A műút előtt megkapjuk a következő pecsétünket, 16:31, majd egy kis aszfaltos szakasz után ismét erdőben, vagy inkább réten folytatódik a túra. Tavaly mi itt végig a P jelzésen mentünk el Törökmezőig, de most itiner hiányában a K jelzést választottuk a Békás – rét felől. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy merre megy a túra, így hát hallgattam az okosabbra:)
Törökmezőnél egy újabb pecsét, meg egy kis frissítő után indultunk tovább. Innen már tényleg nincs sok, bár abban még lesz két emelkedő. Az elsőhöz hamar elérünk, és egy mászás után el is kezdjük. Meglepően jól érzem itt magam, és szinte már újra a kerítésnél vagyok, bár itt mászni már nem kell. Kövesmező felé szintben haladunk, mintha engedné, hogy rákészüljünk az utolsó nagy mászásra. Majd szépen elkezd emelkedni. Bár ez még csak az előjáték, itt még nem mutatja meg az igazi arcát. Nemsokára elhagyjuk a S elágazást. Csábítóan húz az út jobbra, de még előtte meg kell mászni Hegyes – tetőt. Áthaladunk az utolsó kis tisztáson, és tényleg bedurvul. Az egészben talán nem is az emelkedő a legrosszabb, hanem az, hogy jönnek lefelé veled szembe, te meg majdnem kiköpöd a tüdődet. Szerencsére hamar elfogy azért a szint fölfelé, és a Csánki – kertes pontőrtől megkapjuk az utolsó pecsétünket. Kicsit szusszanunk, de csak kb. annyira, hogy bevárjuk egymást. Ilyenkor mindig az utolsónak lenni a legrosszabb:), majd lekocogunk egészen a S elágazásig. Itt egy éles bal kanyar, és megkezdjük az ereszkedést Zebegény felé. Persze csak egy kis emelkedő után, de ez már tényleg csak egy kis lanka. Utolsó métereket megfutjuk, közben ahol engedi gyönyörködöm a naplementében. Nagyon szép látvány. Néhol elő – elő bukkan a nap a felhők mögül, és vörösesre festi az ég alját, miközben lebukik szép lassan a hegyek mögé. De azért még világosban érkezünk meg a célba. Kb. 19:10-et írhatunk, mikor átvesszük a túra teljesítéséért járó oklevelet és kitűzőt.
Innen egy kényelmes ereszkedés a vasútállomásig, de előtte még belefér egy kis kocsma is. Majd elrobogunk Vácig, és onnan vissza Drégelypalánkra az autóig, onnan meg haza…
Elmondhatom, hogy egy nagyon jó túra volt ez a Teleki 50. Kellemesen fárasztó tereppel, színvonalas rendezéssel.
Gratulálok mindenkinek!
Szerző: bükkjáró
Teleki 30
2008.04.05.
Táv: 29,4 km. Szint: 1750m. Idő 5ó 3p
Végig borongó idő, el-el vékonyodó felhőzet. Eső nem volt. 10-12 fok. Sár nem volt.
Az utolsó vonattal mentem. Drégely vm-nél a vonat 70%-a leszállt. Kisebb tumultus alakult ki, mivel rövidesen elfogytak az itinerek, nekem sem jutott. Úgy tűnik ez a mostani túráimon rendszerré kezd válni. A rendezők azonban igyekeztek azonnal kezelni a problémát és lapokra írták fel az ellenőrző pontokat és a sorszámot, mindenkitől kérdezték ismeri-e az utat. Ezenkívül amivel még nem találkoztam, rendkívül korrekten akinek nem jutott itiner, attól 100Ft-al kevesebb nevezési díjat kértek. Végül 9.30-kor indultam el (lehet volt az 35 is a vacakolásom miatt). Igyekeznem kellett, mert el akartam érni a 15.40-es buszt Kóspallagon. Bugyi hó után végig kocogtam. (Időnként előtte is) A Tűzköves forrás előtt a ep-nél csokit, almát, teát kaptunk. Nagyon jól esett. A Nagy Mánáról szokás szerint csodálatos kilátás nyílt. A Csóvi tornyát sajnos kihagytam, hátha időzavarba leszek. Végül 14.33-ra le értem a turista házhoz. Bőven volt időm válogatni a vajas-zsíros-lekváros kenyérből és lesétálni a faluba a buszhoz. Jó rendezés, nehéz szintes túra és szép idő és táj volt.
Szerző: tomyy
Teleki Pál emléktúra 50
Azt hiszem jól döntöttem, hogy idén a Julianus helyett a Telekit választottam. Bár a rajt megközelítése körülményesebb volt, valamivel szebb útvonalon halad ez a túra. A rendezők talán maguk sem hitték el hogy a konkurencia ellenére is ilyen sokan lesznek a túrájukon – ugyanis az itinereket igencsak be kellett osztaniuk a rajtban. Sok együtt haladó ember csak csoportonként egy itinerrel vágott neki az útvonalnak. A szervezés negatívumai ebben az egy tényben ki is merültek. Az ellátás bőséges és változatos volt. A Nagy-Mánáról még havat is lehetett látni a távolban. A Magosfa-nyereg pontőre megint az ismerős természetvédelmi őr volt (idén mind a 4 börzsönyi túrámon találkoztam vele pontőrként). Pusztatorony után sikerült elvéteni a piros sáv jelzést. A turistaútba egész egyszerűen beleépítettek egy állatkarámot. Azért kisebb kevergéssel és kerítésmászással meglett a helyes út. A Börzsöny szerintem most a kedvesebbik arcát mutatta az útjait járó érdeklődőknek. A patakátkeléseknél viszont a csobbanást, beázást, tocsogást elkerülendően oda kellett figyelni.