Teleki 2016
2016. április 2.
Szerző: stabat
Teleki 50
Busszal (és futva) érkezem. Nincs nagy tömeg, de még jöhetnek. Sok az ismerős arc, én sem először indulok a túrán. Tomival, Istvánnal beszélgetek egy kicsit, de aztán futásnak eredek. Fázom egy kicsit, de hamar elmúlik. Drégely váráról pazar a panoráma, Tátralátó idő van a hidegfront után. Aztán a további benyomások: odvas keltikék Bugyihónál, majd a Nagy-Mánán (ahol dolgoznak, és el is takarítottak fákat az útból), feljebb haladva a hóvirágok viszik a prímet, Nagy-Hideg-hegyen a csillagvirágok uralkodnak, Törökmező felé mindent héricsek borítanak, aztán Hegyes-tetőnél ismét a keltikék kerekednek felül. És bogláros szellőrózsa mindenhol egy kicsit. Ez minden műélvezettel felveszi a versenyt. Én, aki látok, hallom a madarokat, érzem az illatokat és szél lengedezését teljesen bevonódok és rabul ejtődöm. Aki ma nem a Nagy-Mánán sétál, az biztosan bolond.
Enni, inni nem hoztam magammal, és természetesen táskát sem. Nagy-Hideg-hegyen, Kóspallagon kútból oltom szomjomat, Törökmezőn a kerti csapból. Azért a végére száraz lett a szám. A királyházai Twixet őrizgetem egy darabig, Nagy-Mánán aztán elpusztítom. A szemetet viszem a kezemben és gyűjtök hozzá még kettőt, Nagy-Hideg-hegyen dobom ki. Kisinócon finom szalonnával és humorral fogadnak. „Jöttünk nevezni. – Evezni? Ide?” Lóval érkeznek négyen. „Ezek is evezni jönnek? – Lefutottad a lovakat is.” Eszegetek, talán sokat is, mert pár km múlva nehézségeim támadnak. De azért Törökmezőn is elfogadok egy szendvicset. Kóspallagról kimenet hallom meg a harangszót, dél van.
A patak nem árad, mégis megtréfál. A szokásos ugrásos formulát választom, de a szilárdnak vélt elrugaszkodási ponton bokáig süllyedek, természetesen a túloldalt sem úgy érem el, ahogy terveztem. A következő átkelésnél még az előző hatása alatt vagyok, újra beáztatom a cipőmet. Cuppogok egy kicsit, de a végére teljesen száraz lesz.
A pontőrökkel együtt érkezem Hegyes-tetőre, már lent megkapom a pecsétet. Fönt nagy a nyüzsgés, ami jó is, meg nem is, de inkább nézzük a jó oldalát. Öregdiákokkal, diákokkal is találkozom, eggyel a túrán, másikkal a kalandparkban, a többiek Zebegényből jönnek a Hegyes-tetőre. Remek.
Tavaly, tavalyelőtt pont lecsúsztam a kilenc óráról, most 7:47 alatt értem a célba másodikként. Jövőre túl leszek a csúcson.
Köszönjük a szervezést, a jó időt és a többit!
Szerző: Bori Bianka
Az eddigi évekhez megszokott módon, idén is április első hétvégéjén került megrendezésre a Teleki Pál emléktúra. Ezúttal négy táv közül választhattak az indulók. Legnagyobb táv a Drégelypalánkról induló, börzsönyi vadregényes vonulatokat egy nap alatt átszelő Teleki 50. Ennek két résztávja a Drégelypalánktól Kisinócig tartó Teleki 30 és a turistaháznál az utolsó 20 kilométerre becsatlakozó Teleki 20. Családok számára kiváló, könnyű kirándulási lehetőséget jelentett a Zebegényi kálváriától induló, vezetett, Hóman Bálint 10 km-es emléktúra.
Barátainkkal idén is a Teleki 20 emléktúrára esett a választásunk, így reggel a turistaház előtt gyülekeztünk. A csodálatos napsütéses időben már hívogatott az erdő, így nem is időztünk sokat az elrajtolással, Oszival és kedves, pontőrködő Barátainkkal való rövid beszélgetés után neki is vágtunk a túrának.
Az első nagyobb kaptató leküzdése után gyönyörű panoráma tárult elénk a kóspallagi kálvária-dombról. A jellegzetes sárga templom tornyával kitűnő apró települést körül ölelő hegyek látványa, és a távolban Márianosztra, a túrázók számára jól ismert, Nagy-Sas-hegy, Sós-hegy és Kopasz-hegy alkotta hármas „taraja” keretezte a látképet.
Az elhagyatottan árválkodó stációk mentén leereszkedve keresztül haladtunk Kóspallag főutcáján. A mára alig több mint 700 lelket számláló települést a 18. században tót és német telepesek hozták létre. A 19-20.században még híres dohánytermelő vidéknek számított, mára azonban, elsősorban a területén áthaladó számos turistaút, köztük az Országos kéktúra miatt népszerű.
A házakat magunk mögött hagyva a piros sáv jelzésen folytattuk utunkat, a Kis-Hanta-patak vadregényes völgyében. Számomra ez talán a túra egyik legkedvesebb szakasza. Festői szépségű, ahogyan a kanyargós hegyi patakot számtalanszor keresztezve, néhol kis dombok formájára meghajló sások mellett vezet az ösvény. A táj szépségében elmerülve gyorsan elérkeztünk a Toronyalja-horgásztóhoz.
A horgásztó nevét onnan kapta, hogy a fölé magasodó Bibérvár környékén, az 1980-as években végzett ásatások szerint, kisméretű, lakótoronyból és udvarból álló erősség lehetett. A várat egyszerűen Toronynak nevezték. Pusztulását ellenséges támadás okozhatta a XIII. század végén vagy a XIV. század elején. Az itt talált leletek korabeli településre utalnak, amit feltehetően Toronyaljának hívtak. A környék másik nevezetessége, a vártól alig 300 méter távolságban álló egykori kolostorrom, amely a nosztrai pálosokhoz tartozott a XIV. században. A korabeli források már említést tesznek a halastóról is, aminek partjára egy malmot is építettek. A malomárok érdekessége, hogy Magyarországon, egyedülálló módon egy 9 méter hosszú alagútban szállította a vizet a malomkerékhez.
A műúton áthaladva ismét egy vadregényes patak-völgybe jutottunk. A többszöri átkelések, mindig újabb és újabb kihívást jelentettek. Hol farönkökön egyensúlyoztunk, hol kőről kőre ugrálva jutottunk előre, de volt ahol egyéb lehetőség híján, egyszerűen csak átgázoltunk a túloldalra. Közben a Börzsöny bőven tartogatott számunkra fotótémát is. A keskeny szurdokból kiérve egy teljesen más kép fogadott minket. Elérkeztünk a tavaszi vadvirágok talán legszebb képviselője, a tavaszi héricsek „birodalmába”. Ameddig a szem ellát mindenütt nagy sárga csomókban tündököltek a Békás-réten, leírhatatlan szépségű összhangot teremtve a horizontot uraló kék égbolttal.
A tavaszi hérics (Adonis vernalis) hazánkban védett sztyeppnövény. Élénk sárga színének köszönhetően nehezen összetéveszthető más erdei virágokkal. Így könnyíti meg a legelő állatok dolgát, hiszen elkerülhetik, mert erősen mérgező.
A látványnak nem tudtunk ellenállni, így szintidőnkből sokat veszítve, rengeteg makró fotóval gazdagodva hagytuk magunk mögött a rétet. Túránk első ellenőrzőpontja a Törökmezői turistaháznál volt, ahol a pecséteken kívül nagyon finom szendvicseket is kaptunk.
Nehéz volt újra elindulni a turistaháztól, de tudtuk, hogy még vár ránk két meredek emelkedő leküzdése is a célig. Így a dél-börzsönyi túrák egyik jól ismert útvonalán, az országos kéktúrán haladtunk tovább, felkapaszkodva a Felső-Körtvélyes tetejére. Erre járva mindig eszembe jut, hogy két évvel ezelőtt az első Teleki Pál emléktúránkon a meredek hegyoldalt látva mág azt gondoltam, hogy ez lehet a Börzsöny egyik legkaptatósabb turistaút szakasza. Azóta már tudom, hogy tévedtem. Az utolsó ellenőrzőpontnak helyet adó Hegyes-tető bizony ezúttal is nehezebben „meghódítható”hegycsúcsnak bizonyult. De a felső-körtvélyesi panoráma és a tanösvényt ligetesen szegélyező tölgyek tövében megbújó, védett vadvirágok, pirosló hunyorok, tavaszi héricsek látványa mind-mind megérik a mászás okozta fáradalmakat. Akárcsak a Hegyes-tető Julianus-barát tornyából elénk táruló Dunakanyar, minden évszakban lenyűgöző látképe.
Az utolsó pecsétért bizony meg kell küzdeni, és a hegyoldalban édes illatot árasztó Odvas keltike szőnyegek plusz indokot adnak egy kis pihenésre a szuszogtató emelkedőn. A torony tövében álló ep. pont érintése után, meg felsiettünk a kilátóba, majd az előbbi útvonalon visszaereszkedtünk a Világos-rétre, bíztatva a szembe jövő túratársakat, hogy már nincs messze a gyönyörű panorámát kínáló csúcs.
Innen már csak a Remetekereszt-bércen keresztül be kellett sétálni a célnak helyet adó zebegényi Kálvária-dombra. A Trianon emlékmű elérése előtt azonban még felkapaszkodtunk a 2015 június 6-án átadott új kilátóba is, amit eddig csak félkész állapotban láthattunk.
A célba befutva átvettük az okleveleket, kitűzőket, majd az emlékmű tövében leülve beszélgettünk Moys Zolival és Jakab Sanyival.
A zebegényi országzászló és hősi emlékmű igazán méltó célpontja börzsönyi túránknak. Az emlékmű 1930-ban készült Maróti Géza tervei alapján, azonban befejezésére és hivatalos átadására nem került sor, mert közbeszólt a második világháború. A háború utáni évtizedekben a legtöbb hasonló emlékművet elpusztították, de a zebegényi vezetők leleményességének köszönhetően ezt sikerült megőrizni; átminősítették kilátónak. Eredeti funkciója ezt követően a rendszerváltozásig tabu téma lett, melyet csak 1996-ban, a millecentenárium alkalmából kaphatott vissza.
Köszönjük szépen a szervezők munkáját, melynek köszönhetően egy ilyen gyönyörű túrán vehettünk részt, és végigjárhattuk a dél-börzsöny legszebb részeit. A közeli viszontlátás reményében búcsúztunk el Barátainktól, hiszen április 17-én kerül megrendezésre a Hazajáró Egylet következő tavaszi túrája a Mátrában.